Tag Archives: esküvői trendek

Esküvői csokor
Categories blog

2021-es esküvői színek

A 2021-es évben ezek lesznek a legkedveltebb esküvői színek

Ha 2021-ben tervezed az esküvődet és még nem tudod, milyen színvilágban képzeled el, akkor Neked segítséget nyújthat alábbi írásunk, ami a nemrég megjelent 2021-es esküvői színek világáról szól.

„A lila, a rózsaszín, a korall és még a narancs is fő szín, de nem a hagyományos formában”- mondja Nora Sheils a Bridal Bliss honlap szerkesztője. A fő színek mellett még dominálnak a könnyebb, hangulatteremtő színek, amiket a párok előszeretettel alkalmazhatnak esküvőjükön.

Esküvői színek: Lila és levendula

2021-ben a lila abszolút kedvenc lesz az itthoni esküvőkön is, de nem önmagában, hanem számos pasztellszínnel együtt használva a maximális hatás érdekében. A lila és a levendula mellett remekül megállja a helyét a halványsárga, a „rágógumi” rózsaszín és a menta zöld. A színkombinációk elérik a céljukat: egy jó hangulatú, szórakoztató, kissé örült szivárványhatás. A lila, mint szín a természetben is megtalálható két közkedvelt virág, mind az orgona és a levendula, így használhatjuk csokrok készítéséhez, de akár cserepes növényként is, mint esküvői helyszínünk díszítő eleme. Még süteményeink, tortánk is ebben a színben, illetve kompozícióiban is pompázhatnak. Ne feledkezzünk meg az ibolyáról, a pillangó világról vagy a szarkalábról sem, amiket szintén bevihetünk esküvőnk dekorálásához, még szirmait kipréselve is különleges hangulatot tudunk elérni a lila különböző árnyalataival. Használd őket bátran keverve is!

Néhány kép, hogy el tud képzelni, milyen jól mutatna a Te esküvődön az egyik a 2021-es esküvői színek közül

Esküvői színek: Papaja narancs

Meglepő, de nagyon jó választás lehet, mivel könnyű beilleszteni különböző esküvői színkombinációiba. Ez a szín egyszerre lehet bohém és művészi vagy élénk és trópusi. Jól passzol a bíborvörös és türkiz színnel vagy használd egy semleges színpaletta kiemelt színeként: kombináld liliommal, orchideával.

Inspirációs fotók, hogy merd bevállalni ezt az esküvői színt is

Esküvői színek: Semleges színek

A semleges színek továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek. A föld színei, mint például: „vakond szürke”, elefántcsont, „poros” rózsaszín, főleg a koszorúslány ruhák színeiben köszön vissza, de továbbra is közkedveltek lesznek az esküvői dekoráció, a virágdíszek terén is. Élénk színek hiányában a különböző textúrák, anyagok keverésével érhetitek el a kívánt hatást. Ha az esküvői dekoráció többnyire fehér és elefántcsontszínű, akkor olyan kiegészítők, mint a pampafű, fémtárgyak és fényűző anyagok, -mint például bársony, selyem- megakadályozzák, hogy a dekorációd egyhangú legyen. Ha kicsit formálisabb esküvői dekorációt szeretnél, akkor használd a fekete színt hangsúlyos kiegészítőként.

Végeláthatatlan variációs lehetőségek, ha a semleges színek a kedvenceid

Esküvői színek: Sárga

Teljesen új esküvői színek egyikeként jelenik meg az esküvői dekoráció palettáján. Az élénk napsárga már önmagában is különleges, hogy bármilyen esküvő helyszínen felbukkanjon. Tökéletesen illeszkedik a fehér vagy semleges színpalettához. A sárga virágok, mint például a napraforgó, illatos bazsarózsa, orbáncfő, bársonyvirág, mind kitűnő lehetőséget kínálnak egy kerti esküvő természetes dekorációjához. Trendi citrusfélék használata dekorációs elemként: használj bátran citromot, grapefruitot vagy kiegészítésként citrom motívumokat.

Az esküvői színek új generációja, nem véletlenül. Nézzétek!

Esküvői színek: „Retro”

A ’80 és ’90-es évek színvilágát használd bátran, ha valami igazán extravagánsra vágysz. A fukszia, a sárga, a kékeszöld és kobalt egyike azoknak az új esküvői színeknek, amit valószínűleg sok 2021-ben megrendezett esküvőn láthatunk, de ezek közül ne csak egyet válassz, hanem használd ezek kombinációját. Itt most nem érvényesül a „kevesebb több” elve, ellenkezőleg: tetézd még! használj mintás étkészletet, szivárvány virágdíszt, neon feliratokat… A hatás garantáltan nem marad el.

Nem gondolnád, hogy ebből ilyen jó összhatás alakulhat ki

Esküvői színek: Zöld

Továbbra is nagy népszerűségnek örvend, de használta 2021-ben egy kicsit megváltozik: sokkal választékosabb – szinte retro- hangulatot kap. A közép zöldek, mint például az olíva, a pisztácia, az avokádó és a matcha, hűvös, ’70-es évekbeli megjelenést eredményezhet esküvődnek. A zöld, az egyik legjobban használható szín, így könnyen kiegészítheti esküvői ruhádat is. De ne állj itt meg: öltöztesd fel zenekarodat zöld mintás nagykendővel, vagy koszorúslányaid ruháját kérd ilyen színben. Legyél formabontó egy zöld eljegyzési gyűrűvel vagy használj zöld növényeket, mint legyezőpálma, páfrány, borostyán.

A képek önmagukért beszélnek

Esküvői színek: Világos kék

A kék, mint klasszikus szín sok pár esküvőjén feltűnik. 2021-ben a sötétebb árnyalatok már kevésbé lesznek jelen, helyettük a világosabb színek fognak dominálni. A világoskék az egyik legegyszerűbben alkalmazható szín bármilyen évszakú esküvőhöz. Elegáns és szeszélyes más pasztell színekkel, mint például a lila és a púderszín-, de ugyanolyan szép, ha bordóval, rozsda sárgával párosítják, amelyeket főleg őszi vagy téli esküvőkön láthatunk. Beépíthető a dekorációba, mint selyem csokor szalag, színes üvegek, tányérok, illetve virágok formájában, mint hortenzia, kék hajnalka, búzavirág.

Világos kék szín, mit egyik az esküvői színek közül, nem véletlenül kerül be a 2021-es színpalettába

Az 2021-es színvilágból mindenki megtalálhatja a számára azt, amit keres. Próbáljátok meg kiválasztani személyiségetekhez legmegfelelőbb színvilágot, mert ezen is múlik, hogyan érzed magad az esküvőd napján. Szerinted megtalálod a jövő évi színek közül a Te esküvőd színeit? Melyik lesz az?

Nézz körül nálunk, nézd meg a mi kis gyöngyszemünket, az esküvőhelyszínünket, amit gondos munkával építettünk fel olyan színvilágot létrehozva, amiben bármilyen hangulatú esküvőt meg tudunk valósítani!