Az elmúlt évben kezdődött minden idők egyik legnagyobb zsilip felújítása Siófokon: a Sió-zsilip projekt
A régi zsilip elé egy teljesen új, modern vízleeresztő rendszer kerül, míg a hajóáteresztő zsilip is 21.századi formát kap.
A megújulás nemcsak a zsilipet, hanem a környezetét is érinti. Mindenekelőtt a legnagyobb attrakció a Sió-zsilip projekt keretében, hogy az eddig elzárt „hajógyári” szigetet teljesen összekötik és megnyitják a közönség előtt: eltűnik a jelenlegi kapu és a porta is. Így a megnyitó után a régi műtárgyak között a Balaton és a Hajóállomás panorámája mellett nyugodtan sétálhatunk, tölthetünk el családunkkal, barátainkkal is tartalmas időt. A sziget és a zsilip mellett közvetlenül található Krúdy sétány is teljesen megújul, ezzel is létrehozva egy új, mindenki számára vonzó úti célpontot, melyet innentől már nemcsak autók parkolására fogunk használni. A látványtervek önmagukért beszélnek:
Látványtervek a Sió-zsilip felújításáról. A képek forrása: OVF
Szóda kapcsolódása a megújuló Sió-zsiliphez
Az új Sió-zsilipre és a megújuló szigetre csodálatos panorámát nyújtó éttermünket és kávézónkat mindenképpen vegyétek számításba, ha erre vezet utatok. Érdemes kiülni mindkét teraszunkra: a közkedvelt lenti vagy akár a megújult emeleti teraszunkról is legyen szó páratlan panoráma mellett fogyaszthatjátok el reggeliteket, ebédeteket vagy vacsorátokat, illetve ihatok meg egy jó kávét egy szelet süteménnyel.
Esküvő háttérben a megújult szigettel a Balaton mellett
Igen. Ez nálunk lehetséges. Ha esküvőt tervezel vagy bármilyen más családi, baráti összejövetelt, gyere el hozzánk és nézd meg új, külső helyszínünket az emeleten! Várunk a Szódában!
Mindig nehéz kérdés az ültetés. Hogyan döntsünk, ha szüleink nem állnak szóba egymással vagy valamelyikünk édesapja vagy édesanyja nem élhette meg esküvőnk napját? Ekkor válasszátok bátran: „ketten a főasztalnál” elhelyezést.
Sokan közületek lehet, hogy nem értenek vele egyet, hogy csak ketten legyetek a főasztalnál, mert ez nem hagyományőrző vagy esetleg valamelyik rokon megsértődik. Ezzel ellentétben ez az ültetési rend -a fent említett szomorú eseményeket leszámítva- egyre divatosabb manapság a házasulandók körében. Ti, ketten együtt, mint a közös életetek első közös vacsoráján, egymás mellett. A számotokra kedves és fontos embereket, mint a szüleitek, nagyszüleitek, testvéreitek… tudjátok magatok mellett, a lehető legközelebb. Ezt az ültetésben kifejezhetitek, hogy magatok mellett a legközelebb tudjátok, közvetlenül a főasztal mellett, de külön asztalnál.
Készültünk pár inspirációs fotóval, hogy megmutassuk, hogyan működhet „ketten a főasztalnál”, illetve, milyen jól dekorálható, milyen jó hangsúlyt kaphat:
A lényeg, hogy a Ti esküvőtök olyan legyen, mint amilyennek Ti szeretnétek. Ha Ti így képzelitek el, akkor tartsatok ki mellette, hisz így lesz a Ti „Nagy napotok”, pont olyan, mint amilyennek szeretnétek.
Nektek mi a véleményetek erről az ülésrendről?
Ha esetleg van saját fotótok, kérlek, osszátok meg velünk!
Ha helyszínt kerestek, gyertek, nézzetek körül nálunk. Kérjetek ajánlatot, néhány kattintással elérhető honlapunkon .
Az esküvői színpaletta megálmodása mindig nehéz feladat, hiszen ahány esküvő, menyasszony, helyszín, annyi álom, gondolat és hangulat. Így van ez a 2022-es évben is, nehéz feladatot adva a trendek megálmodóinak. A legtöbben nem csak trendiek szeretnétek lenni, hanem időtálló dekorációt képzeltek el a Nagy napotokon. A színek összeállítói igyekeztek mindkét igénynek megfelelni. Döntsétek Ti el, hogy sikerült-e nekik!
Meleg földszínek
A meleg, természetes árnyalatok mostanság nagyon kedveltek. Az olyan színek, mint az égetett szienna és a körömvirág sárga felbukkanhat az asztalokon és a koszorúslány ruhákon is. Az esküvői színek közül a meleg földszínek bármelyik évszakban használhatók, mivel ezek a meleg tónusok rendkívül sokoldalúak. A nyári esküvőkhöz tökéletesen passzolnak a sárga árnyalatok, míg az ősziekhez a rozsdaszínek.
Az őrjítően érdekes elnevezés nagyon érdekes színt takar. Kicsit olyan, mint a koptatott fém arany, ezüst, réz, illetve fém bármely variációjában. A metál színek hangsúlyos szerepet tölthetnek be, ha vintázs esküvőre vágysz. Az arany, mint az éjkék párja remekül illik művészi dekorációkhoz vagy század közepi modern stílusokhoz. A vintázs metál színek könnyedén beilleszthetőek az esküvődbe, ha fém székeket választasz, vagy ha gyertyatartókat, vázákat, vintázs palackokat magas fényű vagy matt fémes festékspray-vel lefújsz, és azt dekorációként használod.
A halvány homok és a cser színű tónusok egyre népszerűbbek- különösen, ha esküvői ruhákról van szó. A cser szín árnyalatai tökéletes alternatívát jelentenek azoknak a menyasszonyoknak, akik nem fehér ruhát választanának, de mégis visszafogott színű ruhát szeretnének. Ezek a színek és árnyalataik népszerű választás lehet egy nyári vagy balatoni vagy akár egy tengerparti esküvőnek, ezzel is egy lazább hangulatot kölcsönözve az esküvőnek.
Ha kedveled a sötétebb árnyalatokat bátran használd azokat a mélykéktől a füstös szürkétől az éjfeketéig. A sötét árnyalatok divatosak egy romantikus esti esküvőn is, valamint tökéletes díszletet biztosítanak jazz, Old Hollywood és art deco témájú esküvők számára.
A mély, élénk ékszertónusok különleges színfoltot kölcsönöznek minden esküvőnek. A legújabb ékszertónusú színtrend szerint minden koszorúslányod más árnyalatú ruhát kap, hogy megfeleljen egyedi személyiségének. Merész és előremutató. Az olyan színek, mint a smaragd, a rubin, a zafír, a lapisz és az ametiszt, különböző esküvői elemekben jelennek meg, mint a dekoráció, koszorúslányok ruhái, dísztárgyak, virágdísz. A földszínekhez hasonlóan az ékszertónusok is változatosak, mivel bármilyen évszakot kiegészíthetnek, így bátran használhatjátok egész évben.
Ez az a szín, ami igazán sohasem ment ki a divatból. Hagyományos színvilág, amely újjáéled 2022-ben. Ez a lágy, kék árnyalat a francia vidékre emlékeztet, így ideális főszín lehet akár egy tavaszi esküvőn is.
Neked, hogy tetszenek a várható esküvői színek 2022-ben? Te megtalálod, amit kerestél? Ha esetleg van kép, amit megosztanál velünk, kérlek, ne habozz!
Nézz körül nálunk is, nézd meg a mi kis gyöngyszemünket, az esküvőhelyszínünket, amit gondos munkával építettünk fel olyan színvilágot létrehozva, amiben bármilyen hangulatú esküvőt meg tudunk valósítani!
Meleg esküvői dekorációs színek között tartjuk nyilván a barack színt. Egyik ifjú párunknak is erre a színre esett a választása, melyet a fehér alapszínnel kombináltak: a végeredmény egy csodálatos, romantikus belső tér. Ha Nektek is a barack esküvői dekoráció az elképzeléseitek között szerepel, nézzétek meg alábbi összeállításunkat a nálunk- Szóda rendezvényhelyszínen- tartott esküvő hangulatelemeiről.
Barack asztali futó
A barack és a fehér szín közül a fehér az úgynevezett háttérszín, a barack pedig a domináns szín. Ebben a kontextusban jelenik meg a fehér abroszokon hangsúlyos barack asztali futó, mint a barack esküvői dekoráció egyik eleme.
Fehér székszoknya barack színű masni
Az egységes összhang miatt a székek fehér székszoknyát kaptak. A szék háttámlájára került a barack színű, gondosan megkötött masni.
Az esküvői háttérfal
A főasztal mögé került az esküvői háttérfal, melynek nagy részét fehér voile függöny uralja. A barack szín a háttérfal tetejéről indulva omlik le a két szélére. A fehér függönyre került két, egymásba fonódó karika szimbolizálja két ember életének összefonódását. A karikában lévő két betű, az ifjú pár keresztnevének kezdőbetűi is barack színnel válnak hangsúlyossá.
Esküvői asztali csokor
A főasztalt díszítő asztali csokor hangsúlyában a fehér mellett a zöld dominál, csak itt-ott jelenik meg a barack szín.
Asztaldísz
Az asztal díszítése éppen elég, valóban igaz a kevesebb néha több. Egy, kis színben harmonizáló virágcsokor, egy kis úszógyertya-, mindezt nagyon ötletesen- egy tükrön elhelyezve. A vendégek érkezésekor az úszógyertyák meggyújtásával nagyon belsőséges esküvői helyszín jött létre. Apró díszítő elem, a hatás még is önmagáért beszél. A kis köszöntő ajándékok is asztalon kerültek elhelyezésre, szintén barack-fehér színben.
Ülésrend
A vendégek könnyebb tájékozódását segíti az ülésrend.
Ha tetszik a barack esküvői dekoráció-, a bemutatott képek alapján-, már nálunk is le tudjátok képzelni, hogyan mutat ez a meleg, de hangsúlyos szín, akár a Ti esküvőtökön, akár nálunk, akár máshol is tartod.
Minden jegyespárnak más az elképzelése az esküvő színeit illetően. Ebben a blog bejegyzésben egy kék-fehér esküvői dekoráció fotóit mutatjuk be, melybe egy kis ezüstöt is becsempésztek.
Két alapszín: a kék és a fehér
Az ifjú pár megálmodta, a siófoki Florance pedig megvalósította. Két alapszínt kiválasztva, mely a kék és a fehér, így létrehozva egy nagyon hangulatos-, és bármilyen meglepő-, romantikus helyszínt is, hiszen sem a kék, sem a fehér nem a meleg színekhez tartozik. Az alábbi képeket megtekintve nem kétséges, milyen jól harmonizál egymással a két szín, milyen ütős a sötét és a világos szín egy térben. A dekoratőrök a két fő szín mellé még egy kis csillogót, méghozzá ezüstöt is hozzátettek, amely a szalvétagyűrű színében köszön vissza. Az asztalokon az alap textília fehér színű, melyre az asztali futók kék színben kerültek fel. Az amúgy is kényelmes bankett székeket,- melyet teljesen ingyenesen biztosítunk Nektek, ha nálunk tartjátok az esküvőtöket- fehér színű székszoknyával és az esküvő színeihez alkalmazkodó kék színű szék masnival tették egységessé. A főasztal mögött található háttérfalon lévő két szív-, mely az ifjú pár szerelmét hivatott szimbolizálni-, szintén kék és fehér színben pompázik. A végeredmény önmagáért beszél! A kék-fehér esküvői dekoráció egyszerűen szuper lett! Ha még bizonytalanok vagytok az esküvő színeit illetően, akkor érdemes számításba vennetek ezt az enteriőrt is.
Az esküvő helyszínéről készült néhány fotó, mely segíthet Nektek eldönteni, hogy beleillik-e az elképzeléseitekbe ez a két – a kék és a fehér- szín?!
Kék-fehér esküvői dekoráció a Szódában?
Kék-fehér esküvői dekoráció a Szódában? Igen!!! A fenti képek mind nálunk, a Szódában készültek. Az esküvő pont olyan jól sikerült, mint amilyen jó hangulatot tükröznek a belső enteriőrről elkészült fotók. Ha még nem találtátok meg a helyszínt, vegyétek fel velünk a kapcsolatot telefonon vagy e-mailben! Gyertek el hozzánk egy kötetlen beszélgetésre, nézzétek meg, mit kínálunk Nektek!
Megújult a siófoki Rózsakert, az egyik legkedveltebb esküvői fotózási helyszín. Közvetlenül a Balaton-part, a Hajóállomás és a Szóda étterem és rendezvényhelyszín mellett található, immáron az első felújítási ütemen átesett Rózsakert átadására 2021. június hónapban került sor.
Esküvői fotózási helyszín
2020 őszén kezdődött meg a siófoki Rózsakert felújítása, mely a város egyik legközkedveltebb részén helyezkedik el. A közeli elhelyezkedésnek köszönhetően a nálunk esküdő pároknak csak ki kell sétálniuk, és máris a rózsákkal és vízzel körülvett környezetben készíthetik el kültéri fotóikat. A helyszín adta lehetőségek miatt, melyek közül a legértékesebb a közvetlen parti elhelyezkedés, így nemcsak a tavaszi és őszi esküvőknek ad remek lehetőséget fényképek készítésére, hanem a téli-nyáriaknak is. Mindenképpen érdemes számításba venni, ha kültéri esküvői fotózási helyszínt kerestek.
Az 1931 óta a város egyik jelképévé avanzsált Rózsakert első ütemének befejezéseként, a hivatalos átadó ünnepségen mind Siófok város polgármestere, Dr. Lengyel Róbert, mind a képviselőtestület számos tagja részt vett. A nemzeti színű szalagot polgármester Úr mellett, Juhász Attila , a képviselő-testület városfejlesztési bizottságának elnöke vágta át. Az újonnan épített sétány parti sávja 4 méter szélesen és 400 méter hosszú szakaszon kőburkolatot kapott. Ezenkívül megújultak a virágágyások is, 17 új kandelábert állítottak fel, új padok és hulladékgyűjtők kerültek kihelyezésre.
Mint időközben kiderült az első ütem városi finanszírozása mellé a kormány a második és harmadik ütemre 272 millió forintot biztosít. A felújítási munkálatok a balatoni szezon lezárása után, ősszel kezdődhetnek meg.
A végeredmény minden bizonnyal egy gyönyörű, színpompás Rózsakert lesz, mely reméljük nem sokára a Dísztérrel együtt egy új, közösségformáló szerepet is betöltő, Siófok város hírnevéhez méltó helyszínként „születik” újjá. Ezzel is felejthetetlen élményt nyújt mindenkinek!
Ha sétáltok, akkor mindenképpen kóstoljátok meg a Rózsakert mellett található Szóda étterem és rendezvényhelyszín által forgalmazott, országos hírű Damniczki fagylaltot. Számtalan kedvelt íz mellett, mint amilyen a Vörösboros málna- év fagylaltja 2013-ban, Pisztácia, Feketeteás málna bergamonttal pisztáciával, ne hagyjátok ki a különleges, zöldséges fagylaltokat se. Ilyen a Kaliforniai pirospaprikás málna vagy a Bazsalikomos cékla. Ha pedig már kimerültettek a sétában, üljetek be és kérjetek egy finom kelyhet, egy jó kávét, lazulást elősegítő koktélt vagy egy papifröccsöt. Szánjatok időt magatokra, beszélgessetek, kapcsolódjatok ki…
Gyertek el, nézzetek körül nálunk, a mi városunkban. A cél: Siófok.
A koszorúslányok az esküvőn már régóta elválaszthatatlan részei a Nagy napnak. A hagyományok szerint a koszorúslányok -, akik régebben csak hajadon lányok lehettek- a menyasszonyhoz nagyon hasonló ruhába öltöztek. Mindezt azért tették, hogy megóvják a menyasszonyt a gonosz szellemektől, mivel a hasonló ruhával összezavarták őket. A másik babona szerint ez megnehezítette a menyasszony ellopását is. A koszorúslányoknak ugyanakkor remek lehetőséget teremtett, hogy eltérő öltözetük révén az esküvőn- természetesen a menyasszony mellett- kitűnjenek a tömegből, így egyszerűen felhívhatták magukra a figyelmet a még nőtlen férfiak körében.
A régi magyar hagyományok szerint koszorúslányok csak hajadonok lehetnek. Manapság ezt a szokást nem nagyon tartjuk, és nem is kell. Ha a legjobb barátnőd vagy rokonod már férjnél van, ne legyen ez se akadály! Kérd fel azt, akit Te igazán szeretnél! A lényeg az, hogy a Te napodon minden úgy történjen, ahogy Te szeretnéd!
Hány koszorúslány legyen az esküvőn?
A menyasszonynak mind az esküvőt megelőzően, mind a Nagy napon nemcsak, hogy segítségre, hanem lelki támaszra is szüksége van. A koszorúslányok egyik feladata ezen teendők és lelki terhek levétele, de legalábbis mérséklése. Emiatt javasolt két-három lányt felkérni a szerepre. Igazából felső korlát sincsen. Csak egy akadály merülhet fel a koszorúslányok számát tekintve: a templom és házasságkötő terem mérete.
Milyen szabályok vonatkoznak egy koszorúslányra?
Koszorúslányként az alábbi dolgokat célszerű szem előtt tartanod:
Még akkor is vedd fel azt a koszorúslány ruhát, amit ki nem állhatsz, ha a menyasszonynak az az elképzelése, ha abban szeretné, ha előtte vonulnál!
Végezz el minden Rád bízott feladatot, ezzel is biztosítva az esküvő sikerét!
Segítsd át a menyasszonyt az esküvő napját megelőző stresszes időszakon!
Vedd át azokat a feladatokat, ahol nem feltétlenül van szükség a menyasszony személyes együttműködésére!
Szervezd meg a leánybúcsút! Nem könnyű feladat, de ha jól ismered az arát, nem lesz nehéz dolgot.
Kísérd el a ruhapróbára és légy őszinte!
Segíts a Nagy napon az öltözködésben: a menyecskeruhába való átöltözésben vagy akár az egyik legnehezebb feladatban, ami a Nap folyamán többször is előfordulhat a menyasszonyi ruha viselése közben. Szerintem tudjátok, mire gondolok.
Ha koszorúslány gyermek, akkor mire figyeljünk?
Ha erről lenne szó, akkor egy biztos: a kis csöppségek nem fognak izgulni semmin, számukra ez egy nagy kaland. A kis koszorúslányokat általában a menyasszonyi ruha tartására, rózsaszirom szórásra vagy fátyoltartásra szokták felkérni. A kislányok mellé általában felkérnek kisfiút is, aki a gyűrűhozó.
Mire kell figyelni a koszorúslány ruhák kiválasztásakor?
A ruhák passzoljanak az esküvő hangulatához, a dekorációhoz, a menyasszony ruhájához!
Megjelenésben legyen egységes!
Anyagában igazodjon a menyasszonyéhoz!
A ruha kiválasztását-, ha megoldható- menyasszony és koszorúslány együtt válassza ki! Nem könnyű feladat, de ha lehetséges próbáljátok megkeresni a legkompromisszumosabb megoldást!
Milyen kiegészítői vannak egy koszorúslány ruhának?
A leggyakoribb koszorúslány kiegészítők
a csokor:
a koszorúslány csokrai kisebbek, mint a menyasszonyé
színeit tekintve illeszkedjen a menyasszonyi csokorhoz és a koszorúslányok ruháihoz
a virágos hajdíszek
természetesen ez is illeszkedjen az esküvő hangulatához, de ne legyen kihívó
a csuklódísz
viselése nincs kőbe vésve
csak akkor kell hordanod, ha az ifjú pár úgy dönt, hogy csokor helyett ezt viseljétek
Ezek mellett persze viselhetsz minden mást is, ami illik az esküvőre és a menyasszony is beleegyezik.
… és végül köszönd meg barátnőidnek, akik betöltötték a „koszorúslányok az esküvőn” nem könnyű szerepét!
Ne feledkezz meg arról, hogy hosszú hónapokon át számíthattál koszorúslányaidra. Fejezd ki háládat egy kis ajándékkal, ami bizonyítja, hogy jól ismered őket!
A legtöbb kislány álma, hogy egyszer menyasszony lesz, legalább olyan szép lesz, mint az édesanyja az esküvői képeken. Sokszor elképzeljük, milyen lesz a MI nagy bevonulásunk a MI nagy napunkon, amikor minden szempár ránk szegeződik…, de ki kíséri a menyasszonyt az oltárhoz?
A magyar hagyomány szerint beszéljünk akár egyházi, akár polgári szertartásról az ifjú pár együtt vonul be a templomba vagy a házasságkötő terembe. Manapság azonban sokkal kevésbé kötöttek az ilyen szokások, és a házasulandók kedvük szerint variálhatják az ilyen apróságokat.
Ki kíséri a menyasszonyt az oltárhoz, ha az édesapa megvan?
Az esküvőn, ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy édesapánk él és életünk fontos része, akkor kérjük meg őt, legyen ő, aki az oltárhoz kísér minket. Ne feledjük, ő az első férfi az életünkben, akire bármikor számíthatunk, midig ott lesz mellettünk, amikor szükségünk lesz rá!Összességében hatalmas szerencséje és ajándéka egy édesapának, ha a lányát kísérheti.
Hatalmas űrt hagy maga után, ha elveszítettük édesapánkat vagy nem képzi szervesen mindennapi életünk részét, nem tartjuk vele a kapcsolatot. Bármelyik helyzetben legyünk is, tudjuk egy szerető és gondoskodó apát nem pótolhat senki. Ha úgy gondolod, hogy egy menyasszony nem mehet be egyedül, valakinek mindenképpen kísérnie kell az oltárhoz vezető úton, akkor ez az ősi hagyomány szerint lehet a legközelebbi férfi rokon vagy a keresztapa. De nem szükséges magad tartani a hagyományokhoz, válaszd azt a férfit, aki közel áll hozzád, legyen az akár a testvéred, barátod…
Ki kíséri a menyasszonyt az oltárhoz, ha két apa van jelen az életünkben?
Előfordulhat olyan helyzet is, amikor két apa van az életedben: édesapád és nevelőapád.
Ebben az esetben azt válaszd, aki a szívedhez közelebb áll, aki sokkal inkább az életed része. De döntésedet mindenképpen beszéld meg, magyarázd meg a „másik” apának.
Előfordulhat, hogy nem tudsz választani, hiszen mindketten ott voltak veled, ott voltak neked. Miért ne lehetne, hogy mindketten ott állnak melletted életed egyik legnagyobb eseményénél?!
Dupla esküvő? Miért ne?
Ha testvéreddel egy napra tervezitek az esküvőt, tehát dupla esküvőt tartotok, akkor az édesapátokat közrefogva vonulhattok be.
Ha két különböző családból származó menyasszony tart egyszerre esküvőt, akkor a fent leírtak alapján választhattok vagy a két vőlegény és a két menyasszony együtt vonulhat be, egymás után.
Hagyomány itt is létezik, de az, hogy ki kivel vonul be, valójában már a ti döntésetek: azzal mentek be, akivel csak szeretnétek, és olyan formában, ahogy szeretnétek. Az sem egyedülálló, hogy a menyasszony teljesen egyedül vonul a padsorok között, a vőlegény pedig már az oltárnál várja – és ez is teljesen rendben van.
A harisnyakötő babonája nem máshoz kapcsolódik, mint az esküvőhöz, mégpedig a menyasszony ruhájához. Az ehhez kapcsolódó népi babonák, hagyományok és hiedelmek legtöbbje a házasságkötéssel kapcsolatos, így a „Nagy nap”-hoz kapcsolódik.A harisnyakötő nem más, mint a menyasszonyi csokor férfi megfelelője, hiszen ezért a nőtlen férfiak vetekednek, próbálják megszerezni, mert a régi babona szerint ez szerencsét hoz, mégpedig a közeli házasságot.
Harisnyakötő = boldogság!
A harisnyakötő megszerzése a régebbi időben szintén a boldogsággal volt kapcsolatos. Ekkor a férfiak már a meglazított harisnyakötőt erővel szerezték meg a menyasszonytól, és akinek sikerült, az mindaddig ,mint trófea a kalapján viselte, míg oda nem ajándékozta a kiválasztott menyecskének.
Angol hagyomány, hogy a férfiak a harisnyakötőt megpróbálták még az oltár elhagyása előtt a menyasszonytól megszerezni. Aki sikerrel járt, az diadalittasam hordozta körbe a templomba, ugyanis ez az jelentette, mint a menyasszonyoknál a csokordobás, vagyis hogy hamarosan megházasodik.
Ugyancsak angol hagyomány, hogy az esküvői vacsora alatt, az asztal alatt mászva valamelyik meghívott kisgyerek elcsente a menyasszony harisnyakötőjét, majd azt miután a nőtlen férfiak apró darabokra vágták, megosztoztak rajta.
Franciaországból ered az a hagyomány, mely szerint a menyasszony öltözékének utolsó darabja, amit felhúztak, a harisnyakötő volt. A felhúzáshoz kiválasztottak egy hajadont, aki igen szerencsésnek érezhette magát, mert a babona szerint egy éven belül férjhez mehetett. Ugyancsak ehhez kapcsolódik, hogy aki elkészítette és megajándékozta a menyasszonyt a harisnyakötővel, illetve aki az esküvő után megkapta, arra nemsokára boldog házasság várt.
Harisnyakötő és a gyermekvárás
A harisnyakötő babonája körébe tartozik egyes területeken a gyermekvárással kapcsolatos hiedelmek is. Ilyen például az, ha a menyasszony lábát szorítja, akkor hamarosan leánygyermeknek fog életet adni. A másik, ha a menyasszony könnyű szülésre vágyott, akkor a harisnyakötő felhelyezését a vőlegényre bízta. Ha gyorsan szerettek volna teherbe esni, akkor szalmából és kagylóból készített harisnyakötőt viseltek az esküvő előtti éjszakán. Ha fiúgyermekre vágytak búzaszalmából, ha inkább leánygyermekre akkor zabszalmából készített harisnyakötőt viseltek. a babona „működésének” alapfeltétele a szüzesség volt.
A színek jelentése
A harisnyakötő színe is szerepet játszott egyes kultúrákban a népi hiedelmek kialakulásában. Egy éven belüli házasságkötés reményével kecsegtetett , ha a hajadonok harisnyakötőt cseréltek egymással, de csak akkor, ha ezek színe fekete és sárga volt.
Tízcentes a harisnyakötőbe?
Hittek abban is, ha egy nőtlen férfitól kérsz egy tízcentest, és egy házast rá tudsz venni arra, hogy ezt varrja bele a harisnyakötődbe, és ezt hordod, akkor egy éven belül eljegyez valaki. De a harisnyakötőt a térded alatt viseled, a házasság elkerül.
Lecsúszó vagy elhagyott harisnyakötő?
Ha véletlenül kilazul vagy lecsúszik a harisnyakötő a leány lábán, ez arra utal, hogy szerelme rá gondol. Ha mindez Mária körmeneten történik vele, tetejébe még el is hagyja a harisnyakötőt, akkor egy éven belül teherbe esik, attól függetlenül, hogy házas-e vagy sem. Aki azonban máskor veszíti el, annak ez egy jel, hogy férje vagy szeretője megcsalja.
Három, mint szerencseszám és az álmok
Az a leányzó, aki háromszor próbálja megkötni harisnyakötőjét, de nem sikerül, szerencsére számíthat.
Ha harisnyakötővel álmodsz férfi létedre, akkor ez azt jelzi számodra, hogy egy hölgy érdeklődik irántad. Ha nőként álmodsz harisnyakötőről, amit viselsz, akkor álmod megcsalást jelent.
Ma már nálunk is a harisnyakötő babonája nem jelent mást, mint azt, hogy a vőlegény hátrahajítja a menyasszony harisnyakötőjét a még nőtlen férfiaknak. Közülük a szerencsés nyertes fog először megnősülni.
Ti tartjátok vagy tartottátok az esküvőtökön ezt a népi hagyományt?
Az esküvő egyik legszebb díszítőeleme nem más, mint az esküvői virágdekoráció, ahol a menyasszonyi csokor, dobócsokor, templomi virágdíszek, boldogságkapu mind színben, mind stílusban harmonizálnak egymással. A legtöbb hazai esküvőn szinte kihagyhatatlan programpont a menyasszonyi csokor vagy a dobócsokor eldobása, a csokordobás. De honnan ered ez a szokás, mikor és mit dobjunk el?
Menyasszonyi csokor hagyománya
A mennyasszonyi csokor eldobásának hagyománya angolszász kultúrából ered. Az első csokrokat még gyógynövényekből készítették, és gyakran fokhagymát tűztek bele. A fokhagymához az a népi hiedelem kapcsolódik, mely szerint a fokhagyma elűzi a betegségeket és a rossz szellemeket az ifjú pár életéből. Manapság nincs nagyon a köztudatban, de régen a vőlegényeknek is volt csokruk az esküvőn. Ebből alakult ki a zakóra tűzött virágdísz hagyománya.
A mennyasszonyi csokor eldobásának rituáléja egyúttal az önzetlenségről is szól, mivel a csokor a boldogságot jelképezi, így eldobásával a boldogságunkat szeretnénk átadni esküvőnk napján. Manapság már ezt a szokást természetesen úgy értelmezzük, hogy amelyik hajadon lány elkapja a csokrot a sorban az lesz a következendő házasulandó.
A csokor eldobása jellemzően a templomi vagy a polgári ceremónia után kerül sor. Ilyenkor a mennyasszony hátat fordít az összegyűlt hajadon lányoknak és így dobja el.
A menyasszonyi csokor tökéletes dublőrje a dobócsokor
Manapság már egyre több mennyasszony szeretné megtartani a mennyasszonyi csokrát, így egyre nagyobb divattá vált úgynevezett dobócsokor készítése. Ez nem más, mint a mennyasszonyi csokor kicsinyített mása. Ha nagyobb a násznépben a hajadon lányok részvételi aránya, akkor készítethettek olyan dobócsokrot, ami három-négy felé hullik szét. Ekkor a hagyomány szerint több lány is esélyt kap a férjhez menéshez.
Mivel mostmár tisztában vagytok a menyasszonyi csokor, dobócsokor és csokordobás hagyományával, hogy miért tölt be olyan fontos szerepet a „Nagy nap”-on, itt az ideje eldöntenetek, ti hogyan szeretnétek beilleszteni a TI napotokba!
Mindenképpen adjátok meg a módját, tegyétek felejthetetlenné ezeket a perceket, elvégre jó esetben csak egyszer adódik rá alkalom az életben, hogy a magasba dobjátok, ezzel is minden jót kívánva a barátnőknek, rokonoknak és koszorúslányoknak!